Dartitis – A mentális akadály a dobásban
A dartitis a dartsjátékosok pszichológiai állapota, amelyet a nyíl megfelelő elengedésének képtelensége jellemez. Gyakran úgy írják le, mint egy mentális blokkot, amely miatt a játékosok megakadnak vagy lefagynak dobás közben. Érdekesség, hogy csak a dobó kezet érinti, a másik kéznél nem mutatkoznak a tünetek.
A dartitis összehasonlítható a „yips” kifejezéssel, amelyet más sportokban a finommotoros készségek hirtelen és váratlan elvesztésének leírására használnak.
Számos, akár profi játékost is érint vagy érintett ez az állapot. Valakiknek sikerült ezen túllendülni, másoknak soha, és inkább örökre letették a nyilat.
Egészen fiatalon, már 10 éves kor körül is volt, akinél előjött. Másoknál sohasem, évtizedes karrier során sem volt a mozdulat megakadásával probléma.
Mi az a dartitis?
A dartitis egyfajta mentális blokk, ami a dartsjátékosokat sújtja. Gyakran az történik, hogy a játékos nem tudja megfelelően elindítani vagy elengedni a dobást – mintha lefagyna a mozdulat közben. Sokan úgy érzik, egyszerűen nem tudják eldobni a nyilat.
Matthew Edgar a Lakeside-világbajnokság előtti felkészülés alatt tapasztalta ezt meg. Egy csuklósérülés váltotta ki nála a problémát, és egészen az utolsó pillanatokig úgy tűnt, vissza kell lépjen. A nehézség akkor jelentkezett, amikor visszahúzta a nyilat, de egyszerűen nem tudta elengedni – mert félt, hogy fájni fog.
Ez az anticipáció, azaz az előre vetített félelem.
Ahogy Eric Bristow, az ötszörös világbajnok mondta:
„A dartitis a jövőtől való félelem, a hibázás félelme.”
A rossz tanácsok zsákutcába vezetnek
Sokan próbálkoznak furcsa módszerekkel: csukott szemmel dobni, letakarni a táblát, világítás nélkül játszani Ezek nemhogy nem segítenek, hanem felerősítik a problémát. Miért? Mert mindegyik az előre vetített helyzetre próbál reagálni – nem a jelenre.
A dartitis nem a mozdulatról szól, hanem arról, hol jár az elméd.
Három tudatállapot van:
Múlt
Jelen
Jövő
A dartitis a jövőre fókuszáló gondolkodásból fakad – abból a félelemből, hogy „mi lesz, ha elrontom”. És a legtöbb módszer ezt a jövőbe vetített problémát próbálja a jövőre reagálva megoldani. Ez csak olaj a tűzre.
A megoldás: hozd vissza magad a jelenbe
Gondolj vissza a legjobb játékodra. Mi volt akkor?
Valószínűleg semmin nem gondolkodtál. Nem tudnád megmondani, hogyan tartottad a nyilat, hogyan álltál – mert teljesen a jelenben voltál.
Ezt hívják zónának – az a tökéletes koncentrációs állapot, ahol minden természetesen történik, nem gondolkodsz rajta hogyan dobd el a nyilat, hol legyen a fogáspontod, meddig húzd hátra a könyököd.
A dartitis lényege, hogy elméd a jövőben jár - mi lesz, ha..., (elrontom, nem tudom eldobni) vagy a múltban - múltkor is elrontottam, csak ne ismételődjön meg megint.
Ahhoz, hogy ebből kijöjjünk, vissza kell hoznod a fókuszt a mostba, a jelenbe.
Hogyan csináld?
A jövőre gondolás aktív gondolkodás – mentális aktivitás, ami szorongást okoz. Ezért az aktív elmét el kell terelned mással.
Példák a jelenbe hozó technikákra:
Érzékeld a padlót!
Figyelj oda a lábadra – a talpad alatti nyomásra, az egyensúlyodra, a kapcsolatra a földdel.Rendezd a nyilaidat!
Például színek szerint (két piros, egy sárga). Ne dobd feltétlenül így, csak rendezd el – ez leköti a figyelmedet, vagy igazgasd meg a száraidat.
Vizsgáld meg a nyilaidat!
Forgasd meg őket, ellenőrizd a szárakat, húzd meg őket, nézd meg, látod-e a pöttyöket a testen.
Erre egy kiváló példa Mensur Suljovic, aki a dobás előtt érdekesen forgatja, pörgeti a nyilait a kezében.
Sétálj többet a dobások között!
Számold a lépéseidet. Különösen hasznos lassabb játékos ellen. Minden ilyen fizikai tevékenység segít a mentális elkalandozás ellen.
Zárd ki a végeredmény gondolatát gyakorlás közben is
Edzésen miért megy jobban? Mert nem foglalkozol a dobás tétjével. Zenét hallgatsz, tévét nézel közben – az elméd nem dolgozik túl.
Dobás üteme - Otthon, gyakorláskor, hasonló módszer, mint a zenénél, ha egy külső dologra próbálunk figyelni, ami eltereli a dobásról, mozdulatról a figyelmet, segíthet feloldani a feszültséget.
A metronóm egy zenei ütemmérő eszköz, amely a zenében a pontos tempó megtartását segíti elő. Ezt az eszközt segítségül hívhatjuk a dartsban is. Nem szükséges megvásárolnunk egy ilyen eszközt, hiszen számtalan online virtuális emulátor vagy telefonos applikáció elérhető.
Pl.: https://www.musicca.com/metronome
Állítsuk be a metronómot, és dobáskor próbáljunk meg csak erre figyelni, ösztönösen, reflexből elvégezni a mozdulatot.
Az első ütemre kell a nyíl áthelyezését a dobó kézbe, a visszahúzást, célzást elvégezni, a második ütemre pedig eldobni a nyilat.
Nem feltétlenül csak előrehaladott dobás-problémakor tud segíteni, hanem az ideális tempó megtalálásakor is segítségül hívható az eszköz.
A legrosszabb, amit tehetsz: ráerősítesz
Amikor becsukod a szemed, lekapcsolod a villanyt, vagy mással próbálod átverni magad, akkor csak megerősíted: problémám van és ezt akarod erőltetve megoldani. És ez rögzül. Ne reagálj a jövőre – élj és dobj a jelenben!
Ne akard erőltetni és a problémád megoldani, mert azzal csak megerősíted magát a problémát.
Fogadd el, és ne törődj a problémával aktívan. Sokan megtanulnak így játszani, elfogadják és beletörődnek, hogy most ilyen a dobástechnikájuk. Így is lehet eredményesen játszani.